felsologo

Jogi Nyilatkozat

ph


1. Általános szabály
A Jánosik és Társai Kft. honlapjára történő belépés és a honlap használata kizárólag az alábbi kikötésekkel és feltételekkel, továbbá a Magyarországon hatályos jogszabályokkal összhangban megengedett.

2. Szerzői jog
A Jánosik és Társai Kft. honlapja szerzői jogvédelem alatt áll.  A Kft. a tulajdonosai vagy a feljogosított használói a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, szoftverrel és más anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.
Ön jogosult a Jánosik és Társai Kft. honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jellegű, nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért, tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában.

3. A honlap tartalma
A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag csak tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére a Jánosik és Társai Kft. nem ad garanciát. Sem a Jánosik és Társai Kft., sem alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Jánosik és Társai Kft. honlapjára történőbelépésből vagy azok használatából erednek.  A Jánosik és Társai Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján, előzetes figyelmeztetés nélkül.

4. Kapcsolódó honlapok
A Jánosik és Társai Kft. honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak. A kapcsolódó honlapokhoz a Jánosik és Társai Kft. csupán hozzáférést közvetít, azonban sem a Jánosik és Társai Kft. sem az alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget ezekért a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért, abban az esetben sem, ha azokat a Jánosik és Társai Kft. vagy valamely alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.

5. Adatvédelem - a személyes adatok gyűjtése és használata
A Jánosik és Társai Kft. tiszteletben tartja honlapja látogatóinak személyhez fűződő jogait.
Személyes adatok alatt értjük azon adatokat, melyek alapján azonosítani tudjuk Önt például neve, e-mail címe alapján. A Jánosik és Társai Kft. csak olyan személyes adatokat rögzít, melyeket Ön önkéntesen ad meg.(például hírlevélre történő feliratkozáskor, álláskereséskor) Az Ön által megadott saját és más személy (ek) adatait a jövőben semmilyen egyéb célra nem használjuk fel, csak az Ön által kezdeményezett témában történő kapcsolattartásra.
Az információk biztonsága:
Minden ésszerű intézkedést megteszünk azért, hogy személyes információit biztonságban tudhassa. Minden Ön által szolgáltatott személyes információhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés, azért, hogy a jogosulatlan hozzáférést, a személyes adatok megváltoztatását, illetve jogosulatlan felhasználását megelőzzük.

6. A Jogi Figyelmeztetés megváltoztatása
A Jánosik és Társai Kft. fenntartja a változtatás jogát, amelyeket a saját hatáskörében végrehajt, de erről minden esetben a honlap ezen részén értesíti felhasználóit.
ph
alsologo
ImpresszumJogi nyilatkozat
2011 Jánosik és Társai Kft.   •   www.janosikkft.hu  •  Minden jog fenntartva    •   Powered by Silicium
facebi