Nyelvek

Kormányhivataloknál a Jánosik és Társai Kft.

- 2016.04.25.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal őrzés- védelmére és takarítására kiírt nyílt közbeszerzési pályázatot nyerte meg a Jánosik és Társai Kft. Az öt évre szóló szerződés 5 százalékos bevétel növekedést jelent a takarítási szolgáltatásokban piacvezető vállalkozásnak – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa. A pályázók közül azért esett a választás a több lábon álló, országosan tevékenykedő cégre, mert jó referenciákkal és tapasztalatokkal rendelkeznek hasonló középületek őrzés- védelmében és takarításában is. Összesen a megye 16 településén 63 objektum őrzés- védelmét és takarítását vagy teljes körűen vagy csak az egyik szolgáltatást nyújtva látják el. A helyszínek között vannak Oktatási és Hatósági Osztályok, Földhivatali Osztályok, Járási Hivatalok, Kormányablakok és Népegészségügyi Főosztályok is. Utóbbiaknál a laborok speciális felkészültséget igénylő takarítása is a feladataik közé tartozik. Az őrzési, takarítási szolgáltatásokban több mint 130 ember dolgozik. A biztonsági szolgálat feladata a biztonsági kockázatok minimalizálása, a már meglévő, kiépített vagyonvédelmi rendszerek üzemeltetése, technikai fejlesztése. Hozzájuk tartozik az ügyfél-irányítási és portaszolgálati feladatok ellátása és a biztonságtechnikai tanácsadás. A takarítási tennivalók közé tartozik többek között azoknak a helyiségeknek a folyamatos rendben tartása, ahol az ügyfelek megfordulhatnak, a feltöltő anyagok állandó pótlása és az évi kétszeri nagytakarítás. “A magas minőségi elvárásoknak úgy tudnak eleget tenni, hogy folyamatosan képezik a dolgozóikat és szigorú minőségbiztosítási rendszert vezettek be” – mondta Jánosik Lajos.