Nyelvek

Az Interreg program keretében emlékparkot újít fel a Jánosik és Társai Kft

- 2020.09.08.
Nyílt közbeszerzési eljárás keretében a Jánosik és Társai Kft. nyerte el a sátoraljaújhelyi széphalmi Kazinczy Emlékpark felújítását. A parkot utoljára közel ötven évvel ezelőtt újították fel. A nagy vonzerővel rendelkező emlékpark védett természeti érték. A megújuló terület 4,5 hektár. Mint azt Jánosik Lajos elmondta, a több mint 230 millió Ft-os beruház során felújítják a parkot és a Kazinczy Mauzóleumot (más néven Kazinczy Emlékcsarnokot vagy Emléképületet) is. A munkálatok során újjá születik a többi között a műemléképület elektromos hálózata, majd új fűtő és párátlanító berendezést létesítenek. A parkfelújítás során igyekeznek az eredeti állapotot visszaállítani. A kert érdekessége, hogy az emlékcsarnok déli oldalán állt egy nagyon idős csavarodott törzsű fehér akác, amelyet valószínűleg maga Kazinczy Ferenc ültetett. A szájhagyomány szerint, ezt Tessedik Sámueltől, az alföld fásításának szorgalmazójától, az akác hazai elterjesztőjétől kapta, ezért a helybeliek Tessedik-fának nevezik. A fa 1996 nyarán rejtélyes körülmények között leégett, tuskója tönkrement.  A Tessedik-akác sarja azonban már növekszik, az elégett fa, egyik viszonylag épen maradt darabjából pedig Égerházy László szobrász készített műalkotást, amely a Tessedik-akác helyén megtekinthető. Az Interreg –határokon átnyúló – program keretében a Jánosik Kft. munkásai elvégzik a kert faállományának szelekcióját, kivágják a veszélyes állapotú fákat. kitisztítják az elbozótosodott területet továbbá eltávolítják az oda nem illő fafajokat. Magát a térszerkezetet egy 1932-es légi felvételt alapján rekonstruálják. A kert egykori történeti sétányhálózatának hiteles helyreállítása s az egyes hiányzó sétányszakaszok pótlása is sorra kerül. Lecserélik a hetvenes évek végén készült betonszegélyeket, valamint a sétányokon megfelelő vízelvezetéssel új burkolatot alakítanak ki. A kertépítés legérdekesebb része, hogy Kazinczy egykori kúriája alapjainak jelölését kertépítészeti eszközökkel oldják meg. A kert és a kúria várható átadásáig, nagyságrendileg napi húsz ember dolgozik a beruházáson.