Nyelvek

Felújították a szlovák oktatási központot

- 2019.05.07.
Szlovák tanítási nyelvű óvodát, iskolát, gimnáziumot és kollégiumot újított fel a Jánosik és Társai Kft. Budapesten. A több mint 200 millió forint értékű munkát pályázaton nyerte el a több lábon álló, évi 13 milliárd forintot meghaladó bevételt elérő cég. A munka elvégzésére még tavaly július végén kötöttek szerződést az Országos Szlovák Önkormányzattal - tájékoztatott Jánosik Lajos, a felújítást végző cég tulajdonosa. A Budapest XIII. kerületében található létesítményben végezett munka igazi kihívást jelentett. Az épületben ugyanis az óvoda, az általános iskola, a gimnázium, a kollégium és a szakkollégium egy hónap kivételével folyamatosan üzemelt. Tehát a 3-4 éves gyermektől, a huszonéves fiatalig minden korosztály mindennap ott tanult az iskolákban, játszott az óvodában, illetve élte életét a kollégiumban. Nagyon komoly szervezőmunkát, folyamatos egyeztetést igényelt, hogy csak a lehető legkisebb mértékben zavarják az oktató munkát. Még az óvodások délutáni alvására is tekintettel kellett lenniük. A felújítás során az érintett területeken cseréltek mindent, ami a falban és a falon volt, az elektromos-, a víz-, a szennyvíz- és a fűtési vezetékeket. Radiátorokat, ajtókat,belső ablakokat, világítást, álmennyezetet, légtechnikai csöveket szereltek. A hidegburkolatokat (1300 m2) is lerakták és végül a teljes szerelvényezést is megoldották. A kollégiumban négy tanári szobát alakítottak ki vizesblokkokkal együtt. A háromszintes kollégium rekonstrukciója volt a legnagyobb feladat. A kollégiumban összesen kilencvizesblokkot, valamint három mosókonyhát és három konyhát újítottak fel.   Közel 20 szak- és segédmunkás végezte a napi munkákat egy építésvezető irányításával. A tavaly nyár közepén kezdett felújítást határidőre, a szerződésben vállaltak szerint 100 százalékban elvégezték - mondta Jánosik Lajos.