Nyelvek

Megújult a MÁV miskolci igazgatóságának épülete

- 2018.02.21.
Rendkívül látványos és szakmailag sok kihívást tartogató projekttel zárta a 2017-es évet Ingatlanüzemeltetési üzletágunk. A MÁV Zrt.-vel kötött keretszerződésünk keretében 2017-ben kezdtük el a miskolci MÁV székház épületének karbantartás-felújításához a felméréseket, és 2017. decemberében került átadásra az épület, amikor az állványok helyét a karácsonyi díszvilágítás váltotta fel. A nagy történelmi múltra visszatekintő épület műemléki környezetben és helyi települési értékvédelmi területen helyezkedik el. Maga az épület helyileg védett. A homlokzat karbantartása komoly műszaki tervezést igényelt, szoros együttműködésben a városi főépítésszel, a tervezővel, a műszaki ellenőrrel és a MÁV egyéb társosztályaival. A tervező a korhű színek és formák rekonstruálásához levéltári kutatást végzett, ezzel biztosítva, hogy az újonnan karbantartott épület továbbra is illeszkedjék a városrészbe. A több helyen is málló vakolat illetve az eresz és csapadékvíz elvezető rendszer rossz állapota miatt a karbantartás szükségessé vált. A homlokzat teljesen új felszínt kapott: a szükséges területeken alapvakolat javítás, vakolaterősítés, alapozás és nemesvakolat került kialakításra, Sto-rendszer használatával. Kiemelt figyelmet szenteltünk a díszítő elemek rekonstruálásának: az ereszrendszer cseréje során számos elemet újraépítettünk. Továbbá megerősítésre kerültek a jó állapotban lévő, megtartható ornamentikai gipsz elemek is. A komplett ereszrendszer bontásra került és újat építettünk: teljes felületű deszka aljzat, tartó elemek, íves profilos eresz elemek, ereszdeszkázat és hófogó elemek kerültek kialakításra. A projekt számos nem várt fordulatot is tartogatott, amely során kamatoztathattuk megoldás orientált működésmódunkat. Nagy körültekintést igényelt az épület állványozása és a zavartalan, biztonságos gyalogosforgalom biztosítása; az alapanyagok tárolása és mozgatása is. Büszkék vagyunk arra, hogy a közterület felügyelettel, főépítésszel, tervezővel, műszaki ellenőrrel hatékony és gyümölcsöző volt az együttműködés, amelynek köszönhető a modern alapokra helyezett, mégis autentikus homlokzat megszületése.