Nyelvek

Sikeres évet zár a Jánosik Kft.

- 2015.12.08.
Idén, több mint 20 éves fennállása óta először, eléri a 10 milliárd forintos nettó árbevételt a Jánosik és Társai Kft. “Az első gyorsmérleg szerint az eredményesség meghaladja a 400 milliót, s így elmondható, sikeres évet zárhat a cég” – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa. A vállalat 2015-re olyan gazdasági társasággá vált, aminek egyes ágazatai országos piacvezetők lettek, mások pedig számon tartott piaci tényezőkké váltak. A több lábon álló cég fő profilja, a takarító tevékenység forgalma idén elérte a 4,5 milliárd forintot, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi bevételt. 2015-ben ugyancsak dinamikusan fejlődő ágazat volt az építőipar, aminek bevétele, az európai unió által támogatott beruházásoknak köszönhetően ugyancsak elérte a 4,5 milliárdot, ami szintén 30 százalékos növekedést ad. A Biztonsági szolgálat ágazat 450 milliós bevétele 10 százalékos fejlődést jelent. Az Üzemeltetés ágazat 400 milliós forgalmával szintén túlteljesítette az idei tervét. A cég az ország szinte minden területén jelen van. Ez évben jellemző volt, hogy többnyire nem alvállalkozókkal, hanem saját munkavállalókkal oldották meg feladataikat. Az alkalmazotti létszám jelentősen emelkedett az előző évihez képest. Év végére már több mint 1000 saját alkalmazottnak adnak biztos munkát és megélhetést. Sikereik egyik titka, hogy munkájuk eredményét nagy részben visszaforgatják a vállalkozásba. Idén is úgy tervezik, hogy az adózás előtti eredmény 15 százalékát fizetik csak ki osztalékként, a fennmaradó részből pedig tovább fejlesztik a céget. Már készülnek a jövő év tervei. 2016-ban arra számítanak, hogy tovább fejlődik a takarító ágazat, erre mutat a megrendelői állomány alakulása. “A beruházások visszafogottabbá válásával kalkulálnak, így az építőipari ágazat bevétele mérsékeltebb lesz, de így is eléri a majd a 3-4 milliárd forintot” – mondotta Jánosik Lajos